James Ellroy: Fehér jazz (Jaffa, 2013)
„Los Angeles, 1958. Gyilkosságok, megvesztegetések, rajtaütések erőszak minden mennyiségben. Dave Klein rendőrhadnagy nem válogat a módszerekben, ha el akarja érni a célját. Egy zsaru, aki pénzbehajtóként, uzsorásként és verőemberként is kamatoztatja tehetségét, és otthonosan mozog a nagyváros legsötétebb bugyraiban is.
Amikor azonban az FBI nyomozást indít, hogy lebuktassa a rendőrség kötelékében szolgáló korrupt zsarukat, elszabadul a pokol. Kleinből bűnbakot akarnak csinálni: ő lesz a rossz zsaru, akinek el kell vinnie a balhét. És a balhé nem marad el. Politikusok és rendőri vezetők, gengszterek és drogdílerek próbálják levadászni, miközben mindenki megtesz mindent, nehogy fény derüljön mocskos üzelmeikre.
Kleinnek lépnie kell, ha nem akar idő előtt kiszállni a buliból. Ő maga is részt vett ennek a világnak a megteremtésében, most azonban bármire képes lenne, hogy élve elmeneküljön belőle.”
A történetbe ezer szállal fűződik még Hollywood hátsóudvara, a Dodgers stadion miatt lerombolt Chavez Ravine negyed, egy drogkereskedő-besúgó védett család, a Kafesjianok, és persze a mindenhol ott lüktető jazz.
Újításként néhány számozott jegyzetet találtok a "gombokon", amik a regény felhasznált részeire mutatnak, de a lényeg változatlan: a lemezborítók elvisznek a zenékhez.
(1)„Hollywood felfigyel rám – magas vagyok, jóképű. Film nem, de lesz belőle egy valódi meló. Felgöngyölítek egy zsarolási ügyet – két nagydumás nigger fényképekkel szívatja Liberace-t. Jóban vagyok Hollywoodal és Mickey C.-vel. Felvesznek a nyomozóhivatalba, őrmester lesz belőlem. Elvégzem a jogot, máris hadnagy vagyok.” (33. old.)
(2)„Ruiz – kamu-lihegés, leengedett kamu-fáradt karok.
Moore elereszt egy kemény ütést.
Rockabye Ruiz megtántorodik.
Moore – bal/jobb keményen.
Reuben padlót fog – felakad a szeme, kamu-K.O. Hét, nyolc, kilenc, tíz – Moore megcsókolja Sammy Davis Jr.-t a ring mellett.” (165. old.)
(3)„Hirtelen elbukkant a semmiből. Fehérnek látszott – de állítólag néger vér is csörgedezett az ereiben. Zongorán játszott és basszus szaxofonon, jazz-zenét szerzett és felvett néhány lemezt. Jóképű, óriási szerszámmal: kuplerájokban tartott kúróshow-kban kefélt és sosem engedte, hogy lefényképezzék. Champ és a szerelem: három gazdag nővér meg az anyjuk. Négy szerető – négy gyerek – egy gazdag, felszarvazott apuci agyonlőtte Champet.” (180. old.
(4)Champ Dineen szól a hi-fiben: Sooo Slow Moods, The Champ Plays the Duke.
Háttérzene – átlapozom a Hepaj magazinokat. (…)
Érzéki szaxofon, szívfájdító nagybőgő.
Sztorik – utazó ügynökös gyöngyszemek. Képek: ribancok, hatalmas csöcsük kibuggyan a melltartóból. Zongoratrillák – csodálatos.
Átlapozok egy számot – bekapcsolódik Dineen hangja – Hepaj, ’58 június.
M.M. és a baseballozó M.M. – rajongása J.D.M. iránt az ütők felé fordította figyelmét. Az elegáns Plaza Hotel – tíz nap/tíz éjszakás hazai sorozat.
Alt szaxi riffek. Glenda/Lucille/Meg kavarog.
Hirdetések: faroknagyobbítás, otthon végezhető jogi szak. „Mood Indigo” Dineen előadásában – halk nagybőgő. (…)
Lerakom a telefont, és felhangosítom a lemezjátszót. Ellington/Dineen – „Cottontail”. Emlékek – ’42 – tengerészgyalogság. Ez a szám – Meg az El Cortez nagytermében táncol. (169-171. old.)
(5)„Telefon, Harry Cohn, filmes kiskirály. A „Végrehajtó” becenevem felkeltette az érdeklődését; azt hitte a Kleinből, hogy zsidrák vagyok. Egy nigger jazzénekes töcskölte a barátnőjét – tíz lepedő, ha kinyírom.
Nemet mondtam.
Mickey Cohen is neme mondott.
Harry Cohn felhívta Jack Dragnát.
Tudtam, hogy én kapom a melót – nem utasíthattam vissza. Mickey: egy kis punciért nem jár halál – de Jack hajthatatlan maradt.
Felhívtam Jacket: bagatell ügy, ne teremtsünk precedenst vele. Lester Lake megérdemli a büntetést – de ne nyírjuk ki.
Jack azt mondta, én büntessem meg.
Jack azt mondta, vigyem magammal a Vecchio fivéreket.
Jack azt mondta, vigyem el valahova a niggert, és vágjam át a hangszálait –
Elszorult a torkom – egyetlen pillanatra –
- Különben mész a sittre Trombinóért és Brancatóért. A ribanc húgod pedig sosem mossa tisztára a nevét.
Elkaptam Lester Lake-et a lakásában: elváglak vagy kinyírlak – választhatsz. Lester azt felelte, vágjál, gyorsan, kérlek. A Vecchiók is ott volta – Sima hozott szikét. Néhány ital, hogy ne legyünk annyira feszültek –Lesternek nagyobb adag.
Érzéstelenítés – Lester az anyjáért nyöszörgött. Odarendeltem egy kamarából kizárt orvost – ha megműti, cserébe nem emelek vádat ellene illegális abortuszért. Lester meggyógyult; Harry Cohn talált magának új barátnőt: Kim Novakot.
Lester hangja baritonból tenor lett – azóta kizárólag nigger sunákat hajkurász. Sima Vecchio rendszeresen elviszi az aktuális fiúját, hogy meghallgassák, ahogy Lester énekel.
Lester azt mondta, az adósom. Az egyezségünk: egy kéró a legjobb bérházamban – kedvezményes lakbér használható infókért cserébe. Eredmény: ismeri az összes niggert, és felnyomja nálam a bukikat.
A klub – tigriscsíkos homlokzat, tigrisszmokingos ajtónálló. Odabent tigrismintás falak, tigrisnek öltözött felszolgálók. Lester Lake a színpadon, a „Blue Moon”-t énekli. „(61-62.old.)
(6)„Végigjárom a házat.
Süppedős szőnyegek, bársonykanapék, textiltapéta. Léghűtők az ablakokon – mellettük Jézus-szobrok figyelnek. A szőnyegen címke: „törött lemezek/borítók” – The Legendery Champ Dineen: Sooo Low Moods; Straight Life: The Art Pepper Quartet; The Champs Plays the Duke.
Nagylemezek egy hifi mellett – szép rendben.” (39. old.)
„A parkolóban várakozom. Semmi gyanús. Zene az egyik ajtó mögül. Hunyorgok, sikerül kivenni a feliratot: „Club Alabam – Art Pepper Quartet minden este”. Art Pepper – Straight Life – Tommy K egyik összetört lemeze.
Furcsa zene: lüktető, disszonáns. (…) Odagurulok és besétálok. Sötétség – nincs ajtónálló/belépő – négy fehér srác a színpadon, hátulról megvilágítva. Szaxofon, nagybőgő, zongora, dobok – négy ritmus – nem zene, nem zaj. (…)
Szaxofonszóló – tülköl/bőg/jajveszékel. Öntök egy pohárral és legurítom. (…)
Három feles gyors egymásutánban – a zene ütemére veszem a levegőt. Crescendók, szünet nélkül, egy ballada.
Maga a gyönyör: szaxi, zongora, bőgő.” (94-95. old.)
(7)„Lester Lake „Harbor Light” előadása meglesz abban a zenegépben. (…)
Harbor Lights – giccses szar.” (Klein)(65. old.)
(8)„Nyílik egy ajtó, hunyorogva belesek. Glenda köntösben, vizes hajjal:
– [Howard Hughes] Repülőgépekről beszét, hogy izgalomba jöjjön. Propellernek hívta a melleimet.
Még több nevetés. Glenda eltűnik a szemem elől. Tű a bakeliten, Sinatra. Kivárok, hátha újra meglátom.
Nincs szerencsém, csak az „Ebb Tide” szólal meg nagyon lassan. Át a hálószobán, ki az ablakon, lázasan jár az agyam: Ne köpd be!” (83. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése